Az emberkereskedelem áldozatainak felismerését célzó képzés

Publikálva: 2016. március 1.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósuló „Közös nevezőn” elnevezésű pályázati projekt keretében hosszú távú együttműködési megállapodást kötött 2016. január 25-én a Pest Megyei Kormányhivatallal.

A megállapodás megkötésének célja a gyermek- és áldozatvédelmi feladatok közös végrehajtásának és ellenőrzésének még hatékonyabbá tétele, továbbá a gyakorlati munkamenet egységesítése és a célirányos együttműködés feltételeinek biztosítása. A megfogalmazott feladatok következetes végrehajtásával új lehetőségek nyílnak a gyermekek veszélyeztetettségének korai felismerésére, elhárítására, valamint a bűncselekmények áldozatainak naprakész tájékoztatására, támogatására.

A projekt végrehajtásának első lépéseként a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2016. február 23-án képzést szervezett a Pest Megyei Kormányhivatal együttműködésével. Az emberkereskedelem áldozatainak felismerését célzó tréning a rendőrség és az érintett társszervek egy időben történő bevonásával valósult meg. A nevelőotthonok, a gyermekjóléti szolgálatok munkatársai és a körzeti megbízottak képzésére felkért trénerek – áldozatsegítők, pszichológus, nyomozó - az áldozatokkal más-más élethelyzetben találkoznak a trauma, valamint annak feldolgozása során. Így komplex képet tudtak nyújtani a potenciális áldozatokkal a munkájuk során leggyakrabban kapcsolatba kerülő szakemberek számára.

Forrás: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Menü

Főoldal

Navigáció