A Belügyminisztérium az Európai Uniónál pályázott „Az emberkereskedelem európai áldozatainak irányítása és segítése” című projekttel, amelynek fő célja, hogy segítséget nyújtson a szexuális, illetve munkacélú kizsákmányolás áldozatainak a hazatérésben és a társadalmi visszailleszkedésben.

A projekt célja "egy nemzetközi áldozatkezelési mechanizmus" kialakítása Magyarország, Belgium és Hollandia között, mivel ez a két ország az emberkereskedelem magyar áldozatainak leginkább érintett célországa.

A projekt várható eredményei szerint az emberkereskedelem áldozatául esett magyar állampolgárok szükségletei, problémái világosabbá válnak, a célországokban tevékenykedő segélyszervezetek és civil szervezetek hálózata, kapacitása felmérhető lesz. Emellett képzési anyagot és honlapot készítenek, amely segítséget nyújthat az áldozatok azonosításában, helyes kezelésében, a szakemberek közötti kommunikációban.

A program célja a rendészeti szervek, nem kormányzati szervezetek és az emberkereskedelem elleni küzdelemben érintett valamennyi illetékes szervezet közötti nagyobb bizalom és jobb megértés kialakítása.

A február 1-jén megkezdett projekt tervezett költsége 346 ezer euró (106 millió forint), amelynek 90 százalékát az EU biztosítja.

A projekt nyitókonferenciájára június 17-én, kedden került sor a Belügyminisztériumban, amely a projekt bemutatása mellett azt a célt szolgálta, hogy a nemzetközi szervezetek és az EU tagállamai ismertethessék az emberkereskedelem áldozatainak támogatásával, irányításával kapcsolatos jó gyakorlataikat.

A konferenciát dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára nyitotta meg. Az államtitkár kiemelte: a társadalom moráljának, az erkölcsöknek kell megváltoznia ahhoz, hogy az emberkereskedelmet vissza lehessen szorítani. A szakemberek tudása, lelkiismeretessége, felkészültsége kevés ahhoz, hogy jól működjön az áldozatok segítésének rendszere. Szükség van arra is, hogy az emberkereskedelem áldozatai működjenek együtt a segítőkkel, és a pillanatnyi érdekeik, a gyorsan szerzett pénz ne fordítsa őket szembe azzal, hogy ebből a helyzetből kitörjenek.

A köszöntő után vitaindító beszédekre került sor. Myria Vassiliadou, az Európai Bizottság emberkereskedelem elleni EU-koordinátora videóüzenetében kiemelte, hogy az emberkereskedelem a szervezett bűnözés súlyos formája, az emberi jogok egyik legsúlyosabb megsértése. Az Európai Unió területén valószínűsíthetően százezreket tartanak fogva akaratuk ellenére embertelen körülmények között, ezért nagyon fontos az emberkereskedelem elleni küzdelem és az áldozatok segítése. Vassiliadou asszony hangsúlyozta, figyelembe kell venni az emberkereskedelem okát is a megelőzés érdekében. Ez azt is jelenti, hogy meg kell vizsgálni a pénzügyi érdekeket, amelyek az emberkereskedelmet mozgatják, és vissza kell szorítani a keresletet. Megjegyezte, az emberkereskedelem "igen nyereséges" bűncselekménytípus. A UNODC becslése szerint a szexuális kizsákmányolást célzó emberkereskedelem 2,5 milliárd eurós profitot jelent évente az ezzel foglalkozó bűnözőknek az Európai Unióban. Felhívta továbbá a figyelmet arra a tényre, hogy a 2011/36/EU irányelv alapján az EU-s tagállamokat jogi kötelezettség terheli a kizsákmányolást elősegítő kereslet visszaszorítására, hangsúlyozva, hogy a kliensek, ügyfelek, használók nélkül nem lenne emberkereskedelem.

Nicolas Le Coz, az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Szakértői Csoportja (GRETA) elnöke először bemutatta a GRETA szakértői csoportot, majd kiemelte az áldozatokat érintő tagállami kötelezettségeket, mint például az áldozatazonosítás, a szociális támogatás, vagy a kártérítésre vonatkozó kötelezettség. Megemlítette azt az ún. európai „új hullámot”, amelyben a bűnüldöző szervek is részt vesznek az áldozatazonosításban.

Vitaindító beszédet mondott Irina Todorova is, a Nemzeti Migrációs Szervezet regionális emberkereskedelem elleni szakértője, aki kiemelte annak fontosságát, hogy az áldozatsegítés ne függjön az áldozat állampolgárságától, valamint felhívta a figyelmet a származási és a célország közti együttműködés hiányára.

A nyitókonferencia többi részében plenáris ülésre került sor, ahol a projekt bemutatásán kívül a résztvevők megismerhették a jó gyakorlatokat és a hatékony együttműködést a nemzetközi szervezetek, valamint a tagállamok szemszögéből.

A belga, holland és magyar érintett szervek szakértői június 18-19-én munkacsoportülést és tanulmányutat tartottak. Ennek keretében az emberkereskedelem aktuális trendjei, Belgium, Hollandia és Magyarország vonatkozó intézményi és jogszabályi háttere, az áldozatok és elkövetők jellemzői, áldozatazonosítással, -segítéssel és -irányítással kapcsolatos ismeretek és gyakorlatok kerültek megvitatásra.

A nyitókonferencián elhangzott videó üzenet, valamint a prezentációk megtalálhatók a csatolt dokumentumokban.

A Csellengők című műsor konferenciáról készített kiadását (598. rész Csellengők, 2014. június 22. 15:18) a következő linken tekinthetik meg: http://www.mediaklikk.hu/musor/csellengok/

(MTI; Belügyminisztérium)