Hírarchívum

2023. február 7. 15:59

Megújult a SANSZ

Év elején megjelent a Segítő Anyag Szakembereknek - SANSZ című szakmai kiadvány második, átdolgozott kiadása, mely a jelzőrendszeri tagok számára ad gyakorlati útmutatást az emberkereskedelem áldozatainak azonosításához és támogatásához.

2023. február 1. 16:44

Bordélyházakat működtető párost tartóztattak le

Letartóztatták a Münchenben és Kecskeméten is bordélyházakat üzemeltető magyar párost. A két férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája a német hatóságokkal folytatott nemzetközi bűnügyi együttműködésnek köszönhetően fogta el.

2023. január 30. 11:39

Bíróság előtt az áldozatokat kihasználó kliensek is

Az ügyészség két külön emberkereskedelmi ügyben két olyan személy ellen is vádat emelt, akik ellenszolgáltatást nyújtottak a kizsákmányolt helyzetben lévő kiskorú áldozat szexuális szolgáltatásaiért.

2023. január 19. 16:29

806 millió forintos pályázat az emberkereskedelem elleni küzdelemre

A Miniszterelnökség, mint Nemzeti Irányító Hatóság, valamint a Svájci Hozzájárulás Programiroda Technikai Támogatásról szóló Megállapodást kötött 2022. december 21-én, melynek keretében jelentős pályázati forrás érhető el az emberkereskedelem elleni küzdelemre is.

2023. január 19. 14:38

Vádemelések emberkereskedelem miatt

Nógrád és a Fejér Vármegyében is intézkedett az ügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt. A vád szerint mindkét ügyben kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal nőket kényszerítettek prostitúcióra.

2022. december 21. 11:37

Bűnszervezetet számoltak fel Pápán

Egy pápai család úgy jutott jövedelemhez, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket szervezett be különböző fizikai munkák elvégzésére. Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítják az elkövetőket.

2022. december 20. 13:37

Szigorúbb szabályokat javasol a Bizottság az emberkereskedelem ellen

Az Európai Bizottság 2022. december 19-én javaslatot tett az emberkereskedelem megelőzésére és az ellene való küzdelemre vonatkozó szabályok szigorítására.

2022. december 12. 13:44

Emberkereskedelem családi vállalkozásban

Egy nyíregyházi család tagjai kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket bírtak rá prostitúciós tevékenységre, hogy az abból származó jövedelmükből saját megélhetésüket finanszírozzák.

2022. december 12. 13:31

Európai rendvédelmi összefogás az emberkereskedelem ellen

A magyar rendőrség ismét részt vett egy nemzetközi akcióban, amelyet az Europol szervezett. A fókuszban ezúttal a szexuális célú kizsákmányolás, a bűncselekmény elkövetésére kényszerítés, illetve a koldultatás megelőzése és felszámolása állt.

2022. december 6. 9:55

Értékelték Magyarország 2022 második félévében elért emberkereskedelem elleni küzdelemének eredményeit

A hazai kormányzati és civil szervezeteket tömörítő Nemzeti Koordinációs Mechanizmus és az NGO Kerekasztal résztvevői 2022. november 30-án a Belügyminisztériumban tekintették át a közelmúlt emberkereskedelemmel kapcsolatos fejleményeit és egyeztettek a további feladatokról.