Az emberkereskedelem európai áldozatainak irányítása és segítése - RAVOT-EUR

Publikálva: 2014. június 11.

Az Európai Bizottság által az ISEC „Bűnmegelőzés és a bűnözés elleni küzdelem” 2012 programban meghirdetett 2013. március 6-i határidejű felhívásra „Az emberkereskedelem európai áldozatainak irányítása és segítése” (HOME/2012/ISEC/AG/4000004405) címmel a Belügyminisztérium pályázatot nyújtott be.

A Bizottság 2013 végén kedvező elbírálásban részesítette a pályázatot, így 2014. február 1-jén hivatalosan is elindulhatott a projekt, ami a 2016. január 31-ig tartó két év alatt átfogó megoldásokat kíván nyújtani az emberkereskedelem által jelentett kihívásokra. A projekt fő célja, hogy segítséget nyújtson a szexuális, illetve munka célú kizsákmányolás áldozatainak hazatérésükben és társadalmi visszailleszkedésükben, valamint egy online felület létrehozását és egy képzési anyag megírását is magában foglalja. További központi elem az emberkereskedelem elleni küzdelemben érintett szakemberek közötti együttműködés fokozása. A projekt teljes költségvetése 346 069 euró, melyből 311 462 eurót az Európai Unió ISEC programja biztosít.

A RAVOT-EUR első rendezvénye a Nyitókonferencia, melyet 2014. június 17-én tartunk Budapesten, a Belügyminisztérium épületében. A konferencia célja a projekt ismertetése, illetve az emberkereskedelem áldozatainak támogatásával, irányításával kapcsolatos jó gyakorlatok és együttműködés bemutatása a nemzetközi szervezetek, és az EU tagállamok képviselőinek szemszögéből.

A nyitókonferencia napirend-tervezete a csatolmányban olvasható.

Menü

Főoldal

Navigáció