Emberkereskedelemből élő bűnbanda újabb tagját fogták el Monoron

Publikálva: 2023. november 27.

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Emberkereskedelem Elleni Osztálya már több mint egy éve folytatott eljárást egy magyar tagokból álló, Németországban prostituáltakat futtató banda ellen, melynek negyedik tagját sikerült elfogni.

A banda 2017 óta űzte illegális tevékenységét, melynek módszere az volt, hogy a Magyarországon összetoborzott, kiszolgáltatott helyzetű lányokat kiszállították Németországba, ahol prostitúciós tevékenységre kényszerítették őket. A sértetteknek Berlin bizonyos, az elkövetői kör által ellenőrzött és bevédett utcákon kellett dolgozniuk, folyamatos megfigyelés mellett. Az utcaszakaszok használatáért a lányoknak naponta 150–250 euró közötti összeget kellett fizetniük, míg volt olyan is, hogy a megmaradt pénzt teljes egészében elvették tőlük. Ha az elvárt limitet nem teljesítették, nem engedték be őket az utcáról. A sértetteket folyamatosan lelki terrorban tartották, és fizikailag is bántalmazták.

A banda két tagját a német társhatóságokkal szoros együttműködésben 2022. szeptemberében elfogták Berlinben, ők jelenleg is személyi szabadságot korlátozó intézkedés hatálya alatt állnak. A banda negyedik tagját 2023. januárjában Írországban fogták el .  

A KR NNI Emberkereskedelem Elleni Osztálya a nyomozás során, a már elfogottakon kívül újabb elkövetőket azonosított. Egyikük a 27 éves L. Kristóf, aki a gyanú szerint 2020-ban az egyik sértettet több hónapon keresztül tartó prostitúciós tevékenységre vett rá a berlini utcákon. A férfi a nő keresetét teljes egészében elvette, amiből az utcahasználatért napi 250 eurót kellett fizetni a korábban elfogott bűnbanda vezetőjének. Ezen túlmenően a sértettet több alkalommal tettleg bántalmazta. 

Az ügyben már hét gyanúsított szerepel. Közülük négyen jelenleg is személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt állnak, az azonosított és kihallgatott sértettek száma pedig meghaladja a 25 főt.

Forrás: https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/egyre-tobb-gyanusitott

Menü

Főoldal

Navigáció