Emberkereskedő bandát számoltak fel Hódmezővásárhelyen

Publikálva: 2024. március 5.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek négy személyt, akik évek óta prostitúcióra kényszerítettek nőket külföldön.

A megalapozott gyanú szerint egy banda több éve kényszerít prostitúcióra nőket. A csoport tagjai Németországba vittek egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt, később pedig több sértettet is rávettek arra, hogy testüket áruba bocsássák. Az áldozatoktól elvették az így befolyt több száz millió forintnyi eurót, és a pénzt rendszeresen hazavitték Csongrád-Csanád vármegyébe. Az ingatlanukban tartózkodott egy idős férfi is, akinek az esetében felmerült a gyanú, hogy több évtized óta ház körüli munkákra kényszerítették.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályával együttműködve 2024. február 28-án fogtak el négy személyt. A rendőrök őrizetbe vettek egy 51 és egy 30 éves férfit, akik ellen emberkereskedelem és kényszermunka, valamint üzletszerű kerítés bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást. Egy 35 éves nő ellen szintén üzletszerű kerítés, 49 éves társával szemben pedig pénzmosás bűntette miatt folyik eljárás, őket ugyancsak őrizetbe vették. Mind a négy terhelt letartóztatását elrendelte a bíróság. A kutatások során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala számos arany ékszert, pénzt, valamint öt nagy értékű autót is lefoglalt.

Forrás: https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/felszamoltak-a-bandat

Menü

Főoldal

Navigáció