Saját házastársát zsákmányolta ki

Publikálva: 2022. augusztus 18.

Emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 53 éves budapesti férfi ellen, aki több mint tíz éven át prostitúcióra kényszerítette feleségét.

A vádirat szerint az elkövető 2006-ban házasodott össze a későbbi áldozattal, aki már ekkor is prostitúcióból élt. A férj munkahellyel, önálló jövedelemmel nem rendelkezett, megélhetését a felesége bevételeiből fedezte. Házasságuk ideje alatt minden reggel gépkocsival elvitte a nőt a XVII. kerületbe, napközben többször is ellenőrizte, illetve a prostitúcióval megkeresett pénzt rendszeresen elvette tőle. 

A sértett többször is abba akarta hagyni szexuális tevékenységét, azonban a vádlott ezt nem engedte, és esetenként fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítette annak folytatására. Előfordult, hogy a sértett haját tépte, illetve késsel megvágta a lábát, de volt, hogy annyira megverte, hogy a nő dolgozni sem tudott. Emellett a férfi azzal is fenyegetőzött, hogy a nő – másik férfitól származó – kiskorú gyermekét is bántani fogja.

A nő végül 2017 végén hagyott fel a tevékenységével, elköltözött a vádlottól, majd 2019-ben beadta a válókeresetet is. A Fővárosi Főügyészség a futtatót kizsákmányolás céljából, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntettével vádolja, és letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta. 

Az Ügyészség sajtóközleménye: http://ugyeszseg.hu/eroszakkal-kenyszeritette-prostitucios-tevekenysegre-a-feleseget-egy-ferfi-a-fovarosi-fougyeszseg-sajtokozlemenye/

Menü

Főoldal

Navigáció