Tájékoztató a holland emberkereskedelem elleni raportőr 2008-2012 közötti időszakra vonatkozó statisztikai jelentéséről

Publikálva: 2014. május 21.

Hollandia emberi jogi politikájának központi kérdése a nők egyenjogúsága. Az ország aktív a jó reproduktív és szexuális egészséghez való jog, a nők elleni erőszak, valamint a gyermekházasság elleni küzdelem területén. Mindemellett hazai és nemzeti szinten is sokat tesz az emberkereskedelem megelőzéséért és az ellene való küzdelemért. Ennek okán Hollandia megerősítette együttműködését Magyarországgal, hiszen a magyar áldozatok száma egyre nő.

Magyarország Hágai Nagykövetsége az elmúlt héten tájékoztatást adott a holland emberkereskedelem elleni raportőr 2008-2012 közötti időszakot felölelő hollandiai emberkereskedelemmel kapcsolatos statisztikákra vonatkozó jelentéséről.

A jelentés kiemeli, hogy az emberkereskedelem összesített áldozatainak és elkövetőinek száma ismeretlen. Ugyanígy nem rendelkeznek a hatóságok információval azokról az áldozatokról, akik nem regisztrálnak a Comensha-nál, az emberkereskedelem áldozataival foglalkozó, kormányzati támogatással működő civil szervezetnél. A raportőr vizsgálata alapján a holland hatóságoknak (rendőrség, munkaügyi felügyelet) csak az ügyek felében van rálátása az elkövetőkre, miközben minden nyomot meg kellene vizsgálniuk.

A jelentés külön megemlíti a magyar és holland rendőrség közötti, az EMPACT keretében létrejött kétoldalú együttműködési akciótervet, mint a származási országokkal történő együttműködés egyik formáját.

A 430 oldalas jelentés megemlíti azt a magyar emberkereskedő hálózatot, amelyik Belgiumban és Hollandiában közel 20 magyar nőt kényszerített prostitúcióra. A jelentés szerint a hálózat felszámolására két nő feljelentése nyomán került sor. Az elkövetők a magyar nőket az eindhoveni repülőtéren fogadták, és onnan különböző módon és útvonalon juttatták el a tevékenységük helyszínére. Az ügy fővádlottját tíz év börtönbüntetésre, bűntársait egy és kilenc év közötti börtönbüntetésre ítélték.

A jelentés alapján az emberkereskedelem lehetséges áldozatait tekintve hazánk a harmadik helyet, az elkövetőket tekintve a második helyet foglalja el, vagyis a lehetséges áldozatok 13 százaléka, az elkövetőknek pedig 8 százaléka magyar állampolgárságú.

Menü

Főoldal

Navigáció