Pályázatok

A Belügyi Alapok Irányító Hatóságának pályázati felhívásai

Az Európai Bizottság pályázati felhívásai

Svájci–Magyar Együttműködési Program II. Időszaka

Megvalósult projektek 2020–2023

Komplex áldozatsegítési szolgáltatások az emberkereskedelem áldozatai részére 

(BBA-5.4.5/10-2019-00001)

KEDVEZMÉNYEZETT Igazságügyi Minisztérium

KONZORCIUMI PARTNER Baptista Szeretetszolgálat

PÁLYÁZATI FORRÁS EU Belső Biztonsági Alap + társfinanszírozás

A projekt keretében új típusú áldozatsegítő szolgáltatások kerültek bevezetésre pilot jelleggel: menekítés és szállítás, kiegészítő szolgáltatások (családgondozás, pénzgazdálkodási tanácsadás, re-integrációs támogatás), direkt asszisztencia (ügyintézés, pszichoszociális segítségnyújtás a védett házon kívül), utógondozás. A projektben részt vevő áldozatok reintegrációs támogatásra is jogosultak voltak, melyet például albérletre, továbbtanulásra vagy orvosi kezelésekre fordíthattak. 2022. július 31-ig – a megvalósítási időszak végéig – összesen 68 emberkereskedelem áldozatává vált személy számára nyújtottak segítséget.  

A projekt eredményeit bemutató tanulmány itt, a projekt honlapja pedig ezen a linken érhető el. 

Ne hagyd, ne tedd! – emberkereskedelem elleni kampány 

(BBA-5.1.6/10-2019-00001)

KEDVEZMÉNYEZETT Nemzetközi Migrációs Szervezet

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNER Országos Rendőr-főkapitányság

PÁLYÁZATI FORRÁS EU Belső Biztonsági Alap + társfinanszírozás

A projekt az emberkereskedelem jelenségére és veszélyeire kívánta felhívni a magyar lakosság figyelmét, ezáltal csökkentve az áldozattá válás kockázatát, illetve mérsékelve az emberkereskedelemhez kötődő szolgáltatások iránti keresletet. Ennek eszközeként 2022 decemberében országos médiakampány indult. 

Emellett az ország egész területére kiterjedő intézménylátogatásokat (iskolák, gyermekotthonok, táborok) szerveztek, célzottan a veszélyeztetett fiatalok tudatosságának növelése érdekében. Készült egy hiánypótló kutatás „Az emberkereskedelem pszichológiai mozgatórugói” címmel, valamint négy felmérés a társdalom informáltságáról, emberkereskedelemmel kapcsolatos attitűdjeiről.

A projekt honlapja ezen a linken érhető el. 

Komplex hazatérési és reintegrációs program emberkereskedelem áldozatai számára 

(BBA-5.4.5/17-2020-00001)

KEDVEZMÉNYEZETT Nemzetközi Migrációs Szervezet

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNER Belügyminisztérium, ORFK

PÁLYÁZATI FORRÁS EU Belső Biztonsági Alap + társfinanszírozás

A projekt keretében megszervezték 21 fő külföldön emberkereskedelem áldozatává vált magyar állampolgár biztonságos hazatérését, illetve reintegrációs támogatást biztosítottak részükre (pl. anyagi támogatás, utazó szociális munkás foglalkoztatása). 

Az áldozatok minél nagyobb számú azonosítása érdekében workshopot rendeztek a konzuli tisztviselők részére, illetve intenzív kapcsolatépítést folytattak a Németországban működő áldozatsegítő szervezetekkel, ahol a statisztikák alapján az egyik legnagyobb számban fordulnak elő magyar áldozatok.

Az EKAT Rendszer továbbfejlesztésének előkészítését célzó feladatok végrehajtása

(BBA-5.2.2/23-2022-00001)

KEDVEZMÉNYEZETT Igazságügyi Minisztérium

PÁLYÁZATI FORRÁS EU Belső Biztonsági Alap + társfinanszírozás

A projekt keretében elkészültek az emberkereskedelem áldozatainak azonosítását és irányítását segítő web-alapú rendszer (EKAT) informatikai fejlesztését megalapozó dokumentumok (rendszerterv, műszaki specifikáció). 

Folyamatban lévő projektek 

A szociális ágazati módszertani és információs rendszereinek megújítása

(EFOP-1.9.4-VEKOP-16-2016-00001)

KEDVEZMÉNYEZETT Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet

PÁLYÁZATI FORRÁS EFOP & VEKOP

A kiemelt projekt keretében 2023 augusztusában és szeptemberében intenzív képzéseken, illetve konferenciákon vehetnek részt a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók szakemberei az emberkereskedelem elleni küzdelem témakörében. 

Menü

Főoldal

Navigáció