Emberkereskedelem és kitartottság bűntettének megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba vettek egy miskolci férfit. Egy másik idei ügyben bordélyházi prostitúcióra szakosodott bűnözői csoport tagjai kerülhetnek rács mögé.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Miskolci Osztálya január 6-án fogta el a 45 éves férfit, aki külföldön dolgozó magyar prostituáltakat tartott befolyása alatt. Napi szinten beszámoltatta és instrukciókkal látta el őket, illetve magatartási szabályokat írt elő részükre. Eltiltotta őket a szórakozási lehetőségektől és a pénzköltéstől – az áldozatok által hazahozott összeg nagy részét elvette tőlük, és saját megélhetésére fordította.

A nyomozás során megállapításra került, hogy dániai prostitúciós tevékenységre is toborzott nőket, köztük egy fiatalkorú személyt is. A szexuális kizsákmányolásukból remélt haszon érdekében vállalta a kiutazás megszervezését és szállás biztosítását, ám a kiszemelt áldozatok végül nemet mondtak az ajánlatra. 

A gyanúsított már korábban is eljárás alatt állt emberkereskedelmet folytató bűnszervezet tagjaként. Előzetes letartóztatását január 9-én rendelte el a bíróság. 

Az ORFK beszámolója és az elfogásról készült videó az alábbi linken érhető el: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/emberkereskedot-fogtak-el

Februárban újabb emberkereskedőket vettek őrizetbe a KR NNI nyomozói. Tisztességes kereseti lehetőség ígéretével szállítottak ki magyar lányokat Németországba és Svájcba, ahol bordélyházi prostitúcióra kényszerítették őket. A bűnözői csoport kihelyezett tagja 24 órás felügyeletet látott el, bevételt részben, illetve sok esetben teljes egészében elvette. A vendégektől érkező panaszok esetén a lányok verést kaptak. 

A magyar rendőrök széleskörű nemzetközi együttműködést folytattak német, illetve svájci kollégáikkal. Megállapították, hogy a 2016 óta tevékenykedő bandában mindenkinek megvolt a maga feladata: volt, aki az utaztatásért felelt, míg más az áldozatok ellenőrzését végezte.

A bűnszervezet vezetőjét, H. Imrét és két társát február 17-én fogták el Nagykanizsán és indítványozták előzetes letartóztatásukat. Negyedik társukat később fogták el a rendőrök, az ő előzetes letartóztatását február 27-én rendelte el a bíróság.

 A bűncselekményből származó jövedelem elvonásaként vagyonelkobzás céljából a rendőrök nagy mennyiségű készpénzt és ékszereket, továbbá egy nagy értékű autót foglaltak le, és zár alá vettek három ingatlant.

Az ORFK beszámolója és az elfogásról készült videó az alábbi linken érhető el: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/igy-szamoltak-fel-a-rendorok-a-bunszervezetet