2023. november 24-én rendezték meg a Belügyminisztérium épületében az emberkereskedelem elleni Nemzeti Koordinációs Mechanizmus és NGO Kerekasztal együttes ülését. A találkozó remek alkalmat szolgáltatott az utóbbi időszak legfontosabb szakmai eseményeinek megismerésére és a további teendők áttekintésére is.
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Emberkereskedelem Elleni Osztálya már több mint egy éve folytatott eljárást egy magyar tagokból álló, Németországban prostituáltakat futtató banda ellen, melynek negyedik tagját sikerült elfogni.
A Belügyminisztériumba látogattak november 9-én az amerikai Külügyminisztérium emberkereskedelem elleni irodájának és a budapesti nagykövetségnek a képviselői. A találkozón részt vettek az emberkereskedelem elleni küzdelemben érintett intézmények és hatóságok is.
Nem kevesebb, mint 22 korábban hajléktalan életmódot folytató férfit tartott rabszolgasorban egy kőszárhegyi család.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a svájci rendőrséggel együttműködve magyar emberkereskedő bandát számolt fel Svájcban. A mezőtúri család három tagja bűnügyi őrizetben várja az előzetes letartóztatásukat kimondó döntést.
„Az ukrán menekültek az emberkereskedelem tükrében” címmel rendezett konferenciát 2023. október 25-én a Belügyminisztérium márványtermében a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány a Belügyminisztérium és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) társszervezésével. A konferencia célja többek között az emberkereskedelem kockázatairól szóló, Ukrajnából érkező menekültek körében készült kutatás bemutatása volt.
Egy kecskeméti bűnbanda utolsó két tagját is elfogta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A páros annak ellenére folytatta a nők kizsákmányolását, hogy rokonaik emiatt tavaly már rács mögé kerültek.
Az Európai Unió 2007-ben nyilvánította október 18-át az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napjává. Az európai nap fő célja, hogy felhívja a figyelmet az emberkereskedelem megelőzésére, fokozza az emberkereskedelemre vonatkozó információk és ismeretek áramlását. Magyarországon az elmúlt években több szakmai napot és továbbképzést szerveztek, ahol a szakemberek megoszthatták egymással az emberkereskedelem elleni küzdelemben szerzett tapasztalataikat.
A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet (NSZI) képzési programja „A szociális ágazat módszertani és információs rendszereinek megújítása” projekt (EFOP 1.9.4.-VEKOP-16-2016-0001) keretében valósult meg 2023. júniusa és szeptembere között.
Az emberkereskedelem európai napja alkalmából (október 18.), 2023. október 9-10-én a Nemzeti Nyomozóiroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya szakmai konferenciát rendezett Balatonföldváron, amelynek keretében a szakterület tapasztalatait osztották meg egymással az előadók és a résztvevők.