Dr. Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésére 2019. október 28–30. között látogatást tett Magyarországon az Egyesült Államok Külügyminisztériuma Emberkereskedelem Elleni Irodájának (TIP Iroda) delegációja. A meghívás célja a 2019-es TIP jelentés ajánlásaival kapcsolatban megtett intézkedések bemutatása, illetve a kölcsönös tájékozódás volt.

A találkozón a magyar belügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország kiemelt figyelmet fordít az emberkereskedelem elleni küzdelemre, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy hazánk nem a bűncselekmény követésére, hanem megelőzésére helyezi a hangsúlyt, azt számos eszközzel támogatja. A TIP Iroda képviselői tájékoztatást kaptak az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűnüldöző tevékenységről, valamint a TIP jelentés ajánlásaira adott magyar válaszokról.

Dr. Pintér Sándor jelezte, Magyarország célja, hogy az eddig megtett lépéseink megfelelő értékeléseként, illetve további erőfeszítéseink alapján a lehető legrövidebb időn belül a legelismertebb kategóriába kerüljünk besorolásra.