A Fejér Vármegyei Főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki hat sértettet kényszerített munkára részben megtévesztéssel, részben kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva, a jövedelmüket pedig elvette.

Az elkövető 2018-tól kezdődően hat hajléktalan, illetve egészségügyi helyzete miatt kiszolgáltatott embert rávett arra, hogy az általa korábban önkényesen birtokba vett, majd később bérelt sárkeresztesi ingatlanba költözzenek, és ott építőipari segédmunkát végezzenek. Az ingatlanban nem biztosított megfelelő lakhatási körülményeket nem volt vezetékes víz, áram és gáz, továbbá télen előfordult, hogy a műanyagtömlőben a víz elfagyott, így a kerti kút vizét sem lehetett a házba eljuttatni.

Az elkövető mind a hat sértett nyugdíját, illetve munkabérét, megszerezte, azokból nekik nem adott, valamint az elvégzett munkáért sem fizetett, így mintegy 9 millió forint jövedelemre tett szert. Az ügyészség vádiratában a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, vagyonelkobzást, valamint a letartóztatása fenntartását indítványozta.

Az ügyről és annak előzményéről a Legfőbb Ügyészség honlapján olvashat:

http://ugyeszseg.hu/munkavegzesre-kenyszeritette-a-kiszolgaltatott-helyzetu-sertetteket-egy-ferfi-a-fejer-varmegyei-fougyeszseg-sajtokozlemenye/ 

http://ugyeszseg.hu/megtevesztessel-kenyszeritett-munkara-kiszolgaltatott-helyzetu-embereket-egy-emberkereskedo-a-fejer-varmegyei-fougyeszseg-sajtokozlemenye/