A bűnbanda utolsó két tagját is elfogták

Publikálva: 2023. október 20.

Egy kecskeméti bűnbanda utolsó két tagját is elfogta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A páros annak ellenére folytatta a nők kizsákmányolását, hogy rokonaik emiatt tavaly már rács mögé kerültek.

A KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya tavaly két alkalommal is lecsapott egy kecskeméti bűnbanda több tagjára. Négyet elfogtak, míg egyikük körözésének kiadását követően önként jelentkezett a rendőrségen. Az öt embert azzal gyanúsítják, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket Németországba szerveztek ki prostitúciós tevékenységre, majd ott folyamatosan dolgoztatták és kizsákmányolták őket.

A nyomozás során kiderült, hogy az egymással rokonságban lévő elkövetői körnek az öt főn túl tagja volt még két másik családtag is. A 49 éves Zs. Rudolfot és a 34 éves A. Bettinát október 8-án délután az M5-ös autópálya egyik pihenőjében fogta el a Készenléti Rendőrség. Épp akkor csaptak le rájuk, amikor Kecskemétre tartottak, miután Budapesten felvették az egyik általuk futtatott lányt, aki akkor érkezett haza Németországból.

A páros már két éve belefolyt az illegális üzletbe. A gyanú szerint két magyar nőt vettek rá, hogy kiutazzanak Németországba, majd ott szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak. A 36 és a 42 éves nő mind anyagilag, mind szociálisan kiszolgáltatott helyzetben volt. Emiatt vállalták el önként a prostitúciós munkát. Zs. Rudolf és A. Bettina pedig ennek tudatában és ezt kihasználva dolgoztatta őket.

Átlagosan havi 350 ezer forintot tehettek el a sértettek, miközben több ezer eurót is megkerestek ennyi idő alatt. A fennmaradó részt azonban át kellett adniuk futtatóiknak, amikor hazajöttek Németországból.  

A párostól elfogásukat követően vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók lefoglaltak két nagy értékű autót, több mobiltelefont, valamint zár alá vettek egy felújított kecskeméti ingatlant is.

A 49 éves Zs. Rudolfot és a 34 éves A. Bettinát az Emberkereskedelem Elleni Osztály gyanúsítottként hallgatta ki több ember sérelmére, szexuális cselekmény végzésére, a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt, mely bűncselekmény büntetési tétele 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés. Mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit időközben a Kecskeméti Járásbíróság el is rendelt.

A hírről bővebben a Rendőrség honlapján olvashat:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/bezarult-a-kor#2 

Az előző elfogásról szóló hír pedig itt található:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/szelesedo-elkovetoi-kor-a-lanyokat-futtato 

Menü

Főoldal

Navigáció