Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának 2019 “TIP Hero” kitüntetése az emberkereskedelem elleni küzdelem területén tett erőfeszítésekért – De Coll Ágnes a díjazottak között

Publikálva: 2019. június 24.

De Coll Ágnes egyike annak a nyolc személynek, akit az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere elismerésben részesített az emberkereskedelem elleni küzdelem terén tett erőfeszítéseiért 2019. június 20-án, Washington DC-ben.

A rangos díjat Michael R. Pompeo külügyminiszter és Ivanka Trump elnöki tanácsadó adta át a magyar szakértő asszonynak az USA Külügyminisztériumának 2019. évi emberkereskedelemről szóló jelentésének (TIP Report) bemutatása alkalmával.

Az amerikai külügyminiszter beszédében kiemelte De Coll Ágnes rendkívüli hozzájárulását a magyar kormányzati intézmények képességének és kapacitásának támogatásához és erősítéséhez az emberkereskedelem elleni küzdelemben, illetve fontos szerepét a figyelemfelhívásban és tudatosság-növelésben, valamint nagyra értékelte munkásságát és kitartó erőfeszítéseit az egyik legjelentősebb civil társadalmi szervezet emberkereskedelem elleni programjának vezetőjeként.

A “TIP Hero” elismerést minden évben nyolc elkötelezett és eredményes szakembernek ítéli oda az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma. De Coll Ágnes a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programvezetőjeként hosszú évek óta folyamatos és elhivatott munkájával járul hozzá az áldozatsegítés és tudatosságnövelés területein a jelenséggel kapcsolatos horizontális nemzeti és nemzetközi célkitűzésekhez.

További információ az USA Külügyminisztérium 2019. évi TIP Jelentésének közzétételi eseményéről és az idei „TIP Hero” díjjal kitüntetett szakemberekről a következő linken érhető el angol nyelven:

https://www.state.gov/secretary-of-state-michael-r-pompeo-at-the-2019-trafficking-in-persons-report-launch-ceremony/

Menü

Főoldal

Navigáció