Bűnszervezetet számoltak fel Pápán

Publikálva: 2022. december 21.

Egy pápai család úgy jutott jövedelemhez, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket szervezett be különböző fizikai munkák elvégzésére. Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítják az elkövetőket.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytat nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A nyomozók megállapították, hogy egy család tagjai – a 63 éves nagyapa, a 41 éves lánya és 37 éves férje, valamint a 19 éves unoka – több éve abból éltek, hogy perifériára szorult embereket használtak ki és munkára kényszerítettek őket. A beszervezések alkalmával a gyanúsítottak fizetést, szállást, napi háromszori étkezést ígértek a rászorulóknak, azonban később ezekből szinte semmit nem teljesítettek. A dolgoztatott embereknek nem adtak fizetést és embertelen körülmények között szállásolták el őket.

Az így kihasznált embereket korlátozták személyi szabadságukban, a gyanúsítottak által biztosított lakóhelyüket egyáltalán nem, vagy csak engedéllyel hagyhatták el.

A Terrorelhárítási Központ munkatársai a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak felkérésére 2022. december 20-án egy összehangolt akcióban elfogták a család tagjait. Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást ellenük, a nyomozás pedig jelenleg is tart.

Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján a hír videóanyaggal együtt tekinthető meg: 

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/bunszervezetet-szamoltak-fel-papan 

Menü

Főoldal

Navigáció