Emberkereskedelem családi vállalkozásban

Publikálva: 2022. december 12.

Egy nyíregyházi család tagjai kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket bírtak rá prostitúciós tevékenységre, hogy az abból származó jövedelmükből saját megélhetésüket finanszírozzák.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a Terrorelhárítási Központ közreműködésével emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2022. december 7-én egyidőben, két helyszínen fogták el az ügyben érintett R. család tagjait, R. L. 26 éves nagykállói lakost, valamint R. G. 28 éves, R. B. 22 éves, és R. G-né 43 éves nyíregyházi lakosokat.

A nyomozás adatai szerint az egymással rokoni kapcsolatban álló négy gyanúsított 2018-tóll prostitúciós tevékenységre szervezett be jellemzően kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket. A nőket Budapesten, Debrecenben, valamint Svájcban, Belgiumban és Németországban dolgoztatták prostituáltként. Az R. család szervezte a lányok szállítását, vagy ők maguk vitték őket az általuk bérelt tartózkodási helyekre, ahol a szexuális tevékenységet végezték. A megkeresett pénzt részben, egyesektől teljes egészében elvették, és abból finanszírozták saját megélhetésüket, illetve ékszerek, ruhák, nagy értékű autók, és ingatlanok vásárlására költötték. A gyanúsítottak a szexuális szolgáltatásokat internetes oldalakon kínálták az általuk szerkesztett hirdetések útján, amelyek költségeit szintén a nők által megkeresett pénzből finanszírozták. A rendőrök vagyonvisszaszerzés keretében több millió forint értékben foglaltak le bűnös tevékenységből származó vagyonból vásárolt autókat és ékszereket a gyanúsítottaktól.  

A szabolcsi nyomozók a gyanúsítottakat szexuális cselekmény végzése érdekében, több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének meglapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján a hír videóanyaggal együtt tekinthető meg: https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/emberkereskedelem-es-kenyszermunka-csaladi-0#4 

Menü

Főoldal

Navigáció