Emberkereskedelem elleni nemzetközi rendvédelmi fellépés

Publikálva: 2024. június 28.

Az akció az Europol, a Frontex és az Interpol szervezésében valósult meg június elején. Az egyhetes razziát Magyarországon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) koordinálta.

2024. június 3–9-e között tartott, Global Chain elnevezésű közös nemzetközi akcióban több mint 40 állam vett részt, amelynek célja az emberkereskedelem, ezen belül pedig a szexuális célú kizsákmányolás, a bűncselekmény elkövetésére kényszerítés és a koldultatás megelőzése, azonosítása és az ezekhez kapcsolódó bűnelkövetői magatartások felszámolása volt.  

Az NNI nyomozói osztrák rendőrökkel közösen részt vettek Bécsben és környékén található bordélyházak ellenőrzésében. Magyarországon több vármegyei rendőr-főkapitányság (Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna) hajtott végre sikeres elfogásokat emberkereskedelem és kényszermunka, üzletszerű kerítés, prostitúció elősegítése és kitartottság miatt folyamatban lévő nyomozásokban. 

A német kollégákkal közös felderítés során debreceni nyomozók azonosítottak egy szolnoki férfit és két bűntársát, aki a gyanú szerint 2023 elejétől egy kiszolgáltatott helyzetben lévő, testi és értelmi fogyatékossággal élő magyar nőt szervezett be németországi prostitúciós munkavégzésre. Először szerelmet színlelt, majd később bántalmazta a nőt. Bűntársai – édesanyja és egyik barátja – a sértett külföldre utazásának megszervezésében, a szexuális szolgáltatások hirdetésében és a tevékenységükből befolyt bevételek kezelésében működtek közre.

A nyomozók mindhárom elkövetőt június 4-én fogták el Jász-Nagykun Szolnok vármegyében. A két férfit és a nőt emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. 

Az EMPACT-akció hazánkban az alábbi eredménnyel zárult:

– a végrehajtásban közel 1000 fő vett részt;

– 4227 személyt, 2484 járművet, 866 helyszínt és 3715 okmányt ellenőriztek;

– 14 magyar állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként emberkereskedelem és kényszermunka, üzletszerű kerítés, prostitúció elősegítése és kitartottság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt;

– a rendőrök 17 áldozatot azonosítottak, közülük 12 (ebből 7 kiskorú) szexuális célú kizsákmányolás sértettje, 5 (ebből 2 kiskorú) kényszermunka sértettje;

– a nyomozók 3 új eljárást rendeltek el emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Menü

Főoldal

Navigáció