Emberkereskedőket fogtak a hajdú-bihar megyei nyomozók

Publikálva: 2022. november 2.

A gyanú szerint három férfi kényszerített prostitúcióra fiatalkorú lányokat Debrecenben. A férfiakat bűnügyi őrizetbe vették.

A hajdú-bihari rendőrökhöz olyan információ érkezett, hogy két fiatalkorú lányt kényszerítenek prostitúcióra Debrecenben. A nyomozók részletes adatgyűjtést végeztek, több tanút is meghallgattak. A kapott információ beigazolódni látszott, egy 20 éves fiatal férfi, valamint két 19 éves társa került a látókörükbe.

A nyomozás adatai szerint a lányokat többször is arra kényszerítették, hogy Debrecenben prostitúciós tevékenységet folytassanak. Az ellenkező sértetteket rendszeresen bántalmazták, megfenyegették, a szexuális szolgáltatásokért kapott pénzt pedig elvették tőlük. Gyanú merült fel továbbá arra is, hogy a 20 éves férfi megerőszakolta az egyik lányt.

A rendőrök 2022. október 26-án hajnalban fogták el a három hajdúböszörményi lakost. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság el is rendelt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya mindhárom gyanúsítottal szemben emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást, a 20 éves férfinak pedig 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntett miatt is felelnie kell.

A hír videóval együtt a Rendőrség honlapján megtekinthető:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/emberkereskedelem-miatt-kell-felelniuk-0  

Menü

Főoldal

Navigáció