FreedomKeepers Magyarország: Emberkereskedelem Európában

Publikálva: 2015. május 18.

A Fiatalok szerveződése az európai integráció erősítéséért a Duna mentén hálózat keretében (Young Citizens Danube Network - YCDN) a FreedomKeepers Magyarország 2015. május 14-15-én Emberkereskedelem Európában címmel nemzetközi konferenciát és munkacsoportülést szervezett.

Az esemény célja egyrészt a témában érintett szakértők és érdeklődők számára lehetőséget biztosítani arra, hogy megvitassák az emberkereskedelem jelenségével kapcsolatos kérdéseket, a felszámolására irányuló lehetséges megoldásokat, másrészt pedig valamennyi résztvevő tudásának bővítése a témában.

A konferencián Románia, Németország és Magyarország részéről különböző szakértők vizsgálták az emberkereskedelem jelenségét: tagállami szinten milyen módon szabályozott az emberkereskedelem bűncselekménye, kik az áldozatok és az elkövetők, az országok milyen intézményi keretekkel rendelkeznek, és milyen lépéseket tesznek az emberkereskedelem elleni küzdelemben.

Május 15-én két aktuális, a szexuális és a munka célú kizsákmányolásra fókuszáló filmet vetítettek, ami után a nézőknek lehetősége nyílt arra, hogy rendezőkkel, színészekkel, szociológusokkal vitassák meg a látottakat.

Forrás: Andrássy Egyetem Budapest

Menü

Főoldal

Navigáció