Július 30. az emberkereskedelem elleni harc ENSZ világnapja

Publikálva: 2021. július 29.

A Belügyminisztérium ez alkalomból kerekasztal-beszélgetésre hívta a közelmúltban folytatott három kutatási projekt vezetőjét.

A kerekasztal-beszélgetésen Sebestyén Árpád a Traumaközpont, Héra Gábor a SIMPACT Nonprofit Kft., Mészáros Zoltán pedig a Családbarát Magyarország Központ képviseletében vett részt. Az esemény házigazdája a BM Emberkereskedelem Elleni és Horizontális Ügyek Osztályának vezetője volt.

A Traumaközpont tanulmánya 2020 őszén jelent meg „Az emberkereskedelem pszichológiai mozgatórugói” címmel. Ennek kapcsán Sebestyén Árpád részletesen beszélt a kizsákmányolás lélektanáról és az áldozathibáztatás jelenségéről, valamint hangsúlyozta a társas támogató közegek (pl. családtagok vagy sorstársak) a felépülési folyamatban betöltött szerepét.

A SIMPACT a Belügyminisztérium kutatási pályázatán került kiválasztásra, és 10 hónapos munka eredményeként készült el a munkacélú kizsákmányolást elszenvedő férfi áldozatok egyedi igényeit bemutató tanulmány. A szakértői és áldozati interjúk alapján Héra Gábor világos vonalat húzott a férfi áldozatok két csoportja között. A házi rabszolgaság csapdájába esett férfiak döntően 50 évnél idősebbek, leromlott mentális és fizikai állapot jellemzi őket, és ezzel összefüggésben fokozottan ki vannak téve az ismételt áldozattá válás veszélyének. A külföldi munkacélú kizsákmányolás ezzel szemben a fiatalabb korosztályokat érinti, akiket egy-egy megtévesztő álláshirdetés sodort bajba. Számukra megkönnyíti az élet újrakezdését, hogy általában rendelkeznek szakképzettséggel, és emiatt az emberkereskedelem áldozatai számára rendelkezésre álló segítő szolgáltatásokat is csak elenyésző számban szokták igénybe venni.

A Családbarát Magyarország Központ kutatása a Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter finanszírozásával valósult meg. Ennek keretében az ellátórendszer fejlesztési lehetőségeit vizsgálták az ismételt áldozattá válás elkerülése érdekében. Ezen a téren Mészáros Zoltán az egységes irányítási és ellátási protokollok kidolgozására, továbbá az ellátórendszerből kikerülő áldozatok szisztematikus utánkövetésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Menü

Főoldal

Navigáció