Kényszermunka gyanújával vették őrizetbe

Publikálva: 2021. március 1.

Fejér megyében kényszermunka megalapozott gyanújával vettek őrizetbe a rendőrök egy férfit – az elkövető a munka mellett lopásra is kényszerítette áldozatait

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 26 éves zámolyi férfival szemben.  

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított ingatlanához csalta a későbbi sértetteket, és albérleti díj fejében lakhatást biztosított részükre. Rövid időn belül különböző munkák elvégzését követelte meg tőlük: előfordult, hogy fakivágás, kertrendezés, autóbontás, bevásárlás volt a feladatuk, valamint a jogosítvánnyal rendelkező sértettnek rendszeresen kellett sofőri tevékenységet is ellátnia. Az elvégzett feladatokért a szabad mozgásukban korlátozott érintettek fizetést nem kaptak, és a megállapodásuk ellenére ételt sem biztosított részükre folyamatosan a ház tulajdonosa. Az elkövető lopásra is kényszerítette a sértetteket, és amennyiben ellentmondtak, bántalmazta őket. Ketten közülük idővel meg tudtak szökni a kizsákmányoló helyzetből.

A több hónapig tartozó nyomozási munka eredményeként sikerült összegyűjteni azokat a terhelő információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján a Fejér megyei rendőrök 2021. február 23-án otthonában elfogták és előállították az elkövetőt. A férfit több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Forrás: Rendőrség 

Menü

Főoldal

Navigáció