Kerekasztal beszélgetés a győri rendőrségen az emberkereskedelem elleni közös küzdelemről

Publikálva: 2019. november 26.

2019. november 19-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya - az Országos Rendőr-főkapitányság koordinálásával - szakmai kerekasztal beszélgetést tartott az emberkereskedelem elleni közös küzdelemről.

A kerekasztal beszélgetésen a rendőrség mellett részt vettek a bíróság, az ügyészség, a kormányhivatal, az önkormányzatok, a gyermekvédelmi intézetek, illetve civil és egyházi szervezetek képviselői is. Az esemény elsődleges célja a tapasztalatcsere, illetve az elért eredmények összegzése volt.

Az eseményen az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának szakértője előadásában beszámolt a szervezet az emberkereskedelem elleni küzdelem terén nyújtott tevékenységéről. Ezenkívül esetmegbeszéléseket folytattak és kijelölték a további feladatokat, és az együttműködés kereteit. A megbeszélés emellett elősegíti a megyei szintű koordinációs mechanizmus gyakorlati működését is.

Az alábbi linken elérhető a kerekasztal beszélgetésről készült hivatalos rendőrségi tájékoztatás, mely hasznos tanácsokat is tartalmaz az áldozattá válás elkerülése érdekében: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/aktualis/fokuszban-az-emberkereskedelem-elleni-kuzdelem-0

Menü

Főoldal

Navigáció