Közös fellépés az emberkereskedelem ellen

Publikálva: 2021. december 1.

Az Europol által koordinált műveletben 2021. november 8. és 12. között 29 ország vett részt.

Az Európai Multidiszciplináris Platform a Bűnügyi Fenyegetettségek Ellen ( EMPACT) 2018-2021-es időszakra elfogadott új szakpolitikai ciklusának egyik kiemelt bűnügyi prioritása az emberkereskedelem elleni közös fellépés az Európai Unió területén, a szexuális és munkacélú kizsákmányolás minden megvalósulási formájának felszámolását megcélozva. 

Az EMPACT Joint Action Days (EMPACT Közös Akciónapok – EMPACT JADs) időtartama alatt az egyes országok rendvédelmi hatóságai, így a magyar rendőrség is célzott és koordinált intézkedéseket hajtott végre a szexuális célú kizsákmányolás, kényszerkoldultatás, vagy más jogellenes cselekményekre rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka felszámolását megcélozva. Ennek során kiemelt figyelmet helyeztek az emberkereskedelem áldozatainak azonosítására és védelmére is.

Az emberkereskedelem elleni bűnügyi prioritás hazai kijelölt szakterületi EMPACT felelőseként eljáró Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztályának felkérésére valamennyi megyei rendőr-főkapitányság részt vett az akció végrehajtásában. Az akciónapok során Magyarország területén 12 magyar állampolgárt fogtak el emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozati intézkedéseknek köszönhetően 17 magyar állampolgárságú áldozatot azonosítottak, közülük 4 kiskorú, az áldozatok közül 2 férfi és mindösszesen 15 fő vált szexuális kizsákmányolás áldozatává. Az magyar hatóságok mobiltelefonokat, számítástechnikai eszközöket, készpénzt, ékszereket és gépjárműveket foglaltak le, illetve rendszeresen és visszatérően ellenőrizték az emberkereskedelemmel összefüggő bűncselekmények elkövetése szempontjából releváns helyszíneket.

A közös akcióban Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Ciprus, Dánia, Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Finnország, Hollandia, Horvátország, Írország, Izland, Koszovó, Litvánia, Luxemburg, Lengyelország, Magyarország, Málta, Montenegró, Németország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovénia és Szlovákia vett részt.

Az Europol összesítése szerint az ötnapos nemzetközi akcióban összesen 212 elfogásra került sor és 650 emberkereskedelem áldozatává vált sértettet azonosítottak.

Az Europol sajtóközleménye az EMPACT JAD kapcsán ezen a linken érhető el.

Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/nemzetkozi-kozos-akcio-napok-az-emberkereskedelem

Menü

Főoldal

Navigáció