Köztudatformáló tréning az emberkereskedelemről

Publikálva: 2015. október 16.

Az Emberkereskedelem Elleni Küzdelem 9. Európai Napja alkalmából 2015. október 14-15-én az Airline Ambassadors International civil szervezettel együttműködésben képzést tartottak a Belügyminisztérium épületében a repülőtéri dolgozók számára.

Tekintettel Magyarország emberkereskedelem elleni küzdelemben való érintettségére, illetve a jelenség határon átnyúló jellegére, kiemelten fontos, hogy a Magyarország területén – különösen a nemzetközi repülőtéren – áthaladó utasforgalom megfelelően ellenőrzött legyen. Ebből kifolyólag a képzés a szakemberek áldozatazonosítási képességének javítását, ismereteik bővítését, valamint a proaktív és probléma-orientált munkamódszerek bemutatását célozta meg.

Az Airline Ambassadors International szervezet trénerei légiutas-kísérőként szerzett többéves tapasztalatukat osztották meg a résztvevőkkel, amelynek során bemutatták a szervezet működését, az emberkereskedelem jelenségét, az áldozatazonosítási eljárás menetét és egy áldozat személyes történetét. A képzés keretében az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat képviselője ismertette a szolgálat tevékenységét az emberkereskedelem, prostitúció, gyermekbántalmazás, kapcsolati erőszak áldozatainak segítése, elhelyezése területén. A résztvevők a képzés elvégzését követően oklevelet vehettek át a trénerektől.

Menü

Főoldal

Navigáció