Külföldön kényszerítették prostitúcióra a sértett lányokat – az internetes közösségi oldalak veszélyei - a Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása

Publikálva: 2019. október 4.

A Budakörnyéki Járásbíróság 3 hónappal meghosszabbította annak a nőnek és két férfinak a letartóztatását, akiket kizsákmányolás céljából, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a nyomozó hatóság.

I.    A nyomozás eddigi adatai szerint N. L. gyanúsított 2014 júniusában internetes közösségi oldalon megismerkedett a nehéz anyagi körülmények között élő sértettel, akit azzal hitegetett, hogy vele jobb élete lesz és feleségül veszi. Rövid idővel az üzenetváltások után a gyanúsított azzal az ürüggyel vitte magával a sértettet Hevesre, hogy bemutatja őt az édesanyjának. A gyanúsított elkérte a sértettől személyazonosító igazolványát és azt a gépkocsi kesztyűtartójába elrakta. A sértettnek telefont adott azzal, hogy telefonáljon haza, hogy minden rendben van, férjhez ment, egyben megfenyegette a sértettet, ha nem ezt mondja, megöli. A sértett hazatelefonált édesanyjának és közölte azt, amit a férfi kívánt.

Ezek után a kiszolgáltatott helyzetbe hozott sértettet kizsákmányolás céljából a gépkocsival Németországba, Nürnberg városába vitte, bemutatta édesanyjának, egy másik gyanúsítottnak. A sértettet megfenyegették, ha nem hajlandó prostituáltként dolgozni és szökni próbálna, megverik. A gyanúsítottak fehérneműs képeket készíttettek a sértettről és a sértett prostitúciós tevékenységét hirdették az interneten.

A gyanúsítottak kihasználták a pénztelen, hely-és nyelvismerettel nem rendelkező, megfenyegetett sértett kiszolgáltatott helyzetét. Kényszerítették, hogy az ingatlanban ellenszolgáltatásért prostitúciós tevékenységet végezzen, több alkalommal tettleg bántalmazták, a személyi szabadságától is megfosztották, folyamatosan felügyelték

II.    N. A. gyanúsított 2016-ban Németországban Nürnberg városában összeismerkedett a már prostituáltként dolgozó másik sértettel és kitartatta magát vele. A sértett tevékenységéből befolyt bevételt teljes egészében elvette és azt saját megélhetésére fordította. Majd 2017 novemberében Augsburgban a sértettet ezer Euro-ért eladta.

A hivatalos tájékoztatás és az ügy részletei az Országos Bírósági Hivatal honlapján az alábbi linken érhetőek el: https://birosag.hu/aktualis-kozlemenyek/budapest-kornyeki-torvenyszek-kulfoldon-kenyszeritettek-prostituciora-sertett

Forrás: Budapest Környéki Törvényszék Sajtó és Kommunikációs Osztály

Menü

Főoldal

Navigáció