Menekültüggyel, migrációval és integrációval kapcsolatos (MMIA) határokon átívelő fellépésekre irányuló pályázati felhívás (AMIF-2019-AG-CALL) nyílt meg – amelynek egyik pályázható részterülete „az emberkereskedelem áldozatainak támogatása”.

Publikálva: 2019. augusztus 22.

Az Európai Bizottság emberkereskedelem elleni koordinátorának irodája tájékoztatta a tagállamokat, hogy határokon átívelő, emberkereskedelem elleni erőfeszítésekkel kapcsolatos fellépésekre irányuló pályázati felhívás került meghirdetésre.

Az Európai Bizottság 2017. évi Közleményére, illetve második Előrehaladási Jelentésének megállapításaira alapozva – amely magában foglal a tagállamoktól, az érintett EU ügynökségektől és a civil társadalomtól származó információkat, valamint a nemzetközi szervezetek szakterülethez köthető jelentéseinek következtetéseit –, ez a pályázati téma az érintett felek megerősítését célozza transznacionális kontextusban, az emberkereskedelem elleni uniós irányelv végrehajtása tekintetében.

Az e prioritás alapján finanszírozható projekteknek a következő eredményeket kell biztosítaniuk:

A pályázatok benyújtásának határideje 2020. január 30., brüsszeli idő szerint 17:00 óra.

Pályázat benyújtása

A pályázati felhívás ide kattintva érhető el.

Valamennyi releváns információ elérhető a pályázati lehetőséggel kapcsolatban ezen a linken.

Menü

Főoldal

Navigáció