Németországban és Svájcban futtatott lányokat egy szolnoki pár

Publikálva: 2021. június 23.

Emberkereskedelem és pénzmosás bűntette miatt emelhetnek vádat ellenük.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Emberkereskedelem Elleni Osztálya büntetőeljárást folytat Sz. Attila és élettársa, L. Ramóna ellen, akik a gyanú szerint több éven keresztül prostitúciós tevékenységre kényszerítették áldozataikat. A pár férfi tagja szerelmet színlelve hálózta be a lányokat, majd részben erőszakkal, részben megtévesztéssel – cégének pénzügyi problémáira hivatkozva – rábírta őket a külföldi szexmunkára. 

A sértetteket Németországban, illetve Svájcban egy magyar nő várta, akinek a feladata a betanítás volt. A nyomozás adatai szerint ő is kényszer hatására cselekedett. A lányok keresetét az elkövetők elvették, melyből az évek alatt közel 21 millió forintos jövedelemre tettek szert.

A Készenléti Rendőrség egységei 2021. június 17-én reggel szolnoki tartózkodási helyükön elfogták és őrizetbe vették a két elkövetőt. A férfi esetében a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletet, míg élettársa szabadlábon védekezhet.

A lakásukban tartott kutatás során a rendőrök tárgyi bizonyítási eszközöket lefoglaltak le, továbbá vagyonvisszaszerzés keretében 1 millió forint készpénzt és egy nagy értékű gépkocsit. Intézkedtek emellett a szolnoki ingatlan zár alá vétele érdekében is.  A helyszínen készített videofelvétel és fényképek megtekinthetők a Rendőrség alábbi közleményében.

Forrás: Országos Rendőr-főkapitányság
http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/salzburgban-lanyokat-futtato-elkovetok-rendorkezen

Menü

Főoldal

Navigáció