Őrizetben: Emberkereskedelem és kényszermunka a megalapozott gyanú

Publikálva: 2021. május 5.

A borsod megyei rendőrök rakacai lakóhelyükön fogták el a bűnbandát.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 54 éves nővel, valamint fiaival, egy 33 éves és egy 25 éves férfival szemben. A gyanúsítottak előállításukat megelőzően Rakacán erőszakkal és fenyegetéssel rendszeresen munkavégzésre bírtak rá egy kiszolgáltatott helyzetben lévő, egyszerű körülmények között élő családot, amelynek a tagjait egy romos ingatlanban szállásolták el.

A szervezett akcióban a családi trió elfogását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói, valamint a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai hajtották végre.

A rajtaütés során két, nagy értékű luxusterepjárót, egy teherautót, több mint egymillió forint készpénzt, arany ékszereket, illetve mobiltelefonokat foglaltak le, amelyek a gyanú szerint illegális tevékenységből származnak.

A nyomozók a három elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.

Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/orizetben-emberkereskedelem-es-kenyszermunka-a 

Menü

Főoldal

Navigáció