Összeurópai rendőri akció a munkacélú kizsákmányolás ellen

Publikálva: 2021. június 21.

8 gyanúsított és 15 újonnan azonosított áldozat az Europol szervezésében megvalósult közös akció napok magyarországi mérlege.

A közös akció napok (JAD) lényege, hogy az őrizetbe vételeket, kihallgatásokat, vagyont érintő kutatásokat és lefoglalásokat egy azon időben végzik valamennyi érintett országban, az Europol koordinációs központja pedig összehangolja a műveleteket. Június elején 7 napon át tartott a munkacélú kizsákmányolás elleni fellépés, 22 tagállam, a bel- és igazságügyi együttműködés területén működő két további európai uniós ügynökség (Eurojust, Frontex), az Interpol, illetve az Egyesült Királyság és Svájc részvételével. Magyar részről a koordinációt a Nemzeti Nyomozó Iroda Emberkereskedelem Elleni Osztálya látta el, tevékeny szerepet vállaltak továbbá a megyei rendőr-főkapitányságok, a Készenléti Rendőrség rendészeti állománya, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a megyei kormányhivatalok munkaügyi és munkavédelmi főosztályai, illetve több nem-kormányzati szervezet is.

Csak hazánkban 4531 személyt, 1534 gépjárművet, 785 helyszínt (pl. üzleti vállalkozás, tanya, magánlakás, szolgáltató szektor üzlethelyiségei) és 3509 okmányt ellenőriztek. 8 gyanúsított került rendőrkézre, két új büntetőeljárást indítottak, illetve mobiltelefonokat, számítástechnikai eszközöket, készpénzt, zálogjegyeket és egy gépjárművet foglaltak le a hatóságok. Ezzel egyidejűleg szintén a rendőrség látókörébe került 15 fő emberkereskedelem áldozatává vált személy.

Az akció összeurópai szinten is elérte a céljait: 73 feltételezett elkövetőt vettek őrizetbe és nem kevesebb, mint 630 áldozatot sikerült azonosítani. 

Forrás: Országos Rendőr-főkapitányság
http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/europai-kozos-akcio-a-munkacelu-kizsakmanyolas?fbclid=IwAR0UZ_0UeboiHpE95-43qOV59Pt3mrVaEuqdz76SDKmpB4mmQTWfxVogcRk

Az Europol kapcsolódó sajtóközleménye (angol nyelven): https://www.europol.europa.eu/newsroom/news/630-potential-victims-of-exploitation-identified-during-europe-wide-coordinated-action-days

Menü

Főoldal

Navigáció