Színdarabbal az emberkereskedelem ellen

Publikálva: 2022. október 24.

Előadással hívta fel a figyelmet az emberkereskedelem és a prostituálttá válás veszélyeire az Országos Rendőr-főkapitányság október 18., az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napja alkalmából. A Láthatáron Csoport és a KV Társulat a Kiállok érted! című darabját a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányságon mutatták be 2022. október 19-én és 20-án.

Az előadás elsősorban a prostituálttá válás és az emberkereskedelem veszélyeinek kitett állami gondoskodásban nevelkedő fiatalok lehetőségeit, és az áldozattá válás folyamatait mutatja be egy lakásotthonból elszökött lány történetén keresztül. A közönség soraiban lakásotthonokban élő fiatalok, valamint ügyészek, bírák és rendőrök foglaltak helyet.   

Az előadás után a színészek, a bűnmegelőzési szakemberek és a nézők drámapedagógiai foglalkozás keretében közösen dolgozták fel a megismert történetet.

A darabot 2015 és 2020 között mintegy 80 gyermekotthonban mutatták már be, 2021-ben dolgozták át a rendőri állomány szemléletformálására is.

A Rendőrség beszámolói az alábbi honlapokon olvashatók:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/kuzdelem-a-modernkori-rabszolgasag-ellen-0#4 

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/aktualis/kiallok-erted-1#1 

Menü

Főoldal

Navigáció