Szorosabb együttműködés az angliai partnerekkel

Publikálva: 2024. június 3.

Tanulmányúton vehetett részt 6 magyarországi szakember 2024. április 29 és május 2 között Londonban.

A csereprogram a „Transznacionális együttműködés az emberkereskedelem áldozatainak azonosítása, irányítása és támogatása érdekében” elnevezésű projekt keretében valósul meg, melyhez az Egyesült Királyság Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Minisztériuma biztosít forrást a budapesti brit nagykövetségen keresztül. A kiutazásra az Országos Rendőr-főkapitányság, az Áldozatsegítő Szolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat és az Üdvhadsereg egy-egy szakértőt delegált, míg a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) magyarországi irodája szervezőként két fővel képviseltette magát.
Első napon az IOM londoni irodájával és Justin Bedforddal, az Egyesült Királyság emberkereskedelem elleni küzdelem utazó nagykövetével zajlott egyeztetés. Ezt követték a helyi Üdvhadsereggel, a velük szerződött segítő szervezetekkel, valamint az emberkereskedelem áldozatait segítő segélyvonal (Modern Slavery Helpline) munkatársaival való találkozások. A küldöttség a harmadik napot a brit Belügyminisztériumban töltötte, ahol egyebek mellett a rendvédelmi, határigazgatási és idegenrendészeti szervekkel tekintették át a magyar áldozatokat érintő tapasztalatokat, majd másnap délelőtt a magyar konzulátuson zárult a program.
A beszélgetések rámutattak, hogy az emberkereskedelem elleni küzdelem terén a két ország sok tekintetben hasonló cipőben jár: a speciális igényű (például szerhasználó) áldozatok ellátása, a sértettek pénzügyi kompenzációja és a kiskorúak nagyfokú sérülékenysége az Egyesült Királyságban is nehézséget okoz. Ezek a hasonlóságok kiemelik a tapasztalatcsere jelentőségét. Brit részről különösen jó gyakorlatnak tekinthető, hogy az áldozatokat a büntetőeljárás teljes folyamatában egy speciális felkészültségű szakember („victim navigator”) kíséri végig, az intézményrendszer működését pedig egy független nemzeti rapportőr felügyeli.
A megkezdett együttműködés fő vívmánya a magyar áldozatok hazatérésének hatékonyabbá tétele lehet. Ennek érdekében a résztvevők megvizsgálták a határrendészeti kockázatelemzés keretében azonosított és azonnal visszairányított áldozatokra vonatkozó eljárásrendet, melyről a következő hónapokban további egyeztetések fognak zajlani.
A kapcsolatok mélyítése a projekt keretében is halad tovább: a június elejére tervezett online workshopon minden magyarországi szervezet lehetőséget kap a bemutatkozásra, eközben az az IOM pedig helyzetelemzést készít brit relációban az emberkereskedelem trendjeiről, valamint a két tapasztalatcsere eredményeit is felhasználva összeállít egy adatbázist az esetek kezelésében részt vevő szervezetek elérhetőségeivel.

Menü

Főoldal

Navigáció