Újra együtt ülésezett a két emberkereskedelem elleni hazai fórum

Publikálva: 2023. november 27.

2023. november 24-én rendezték meg a Belügyminisztérium épületében az emberkereskedelem elleni Nemzeti Koordinációs Mechanizmus és NGO Kerekasztal együttes ülését. A találkozó remek alkalmat szolgáltatott az utóbbi időszak legfontosabb szakmai eseményeinek megismerésére és a további teendők áttekintésére is.

Az ülést Dr. Hegyaljai Mátyás európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár, az emberkereskedelem elleni küzdelem nemzeti koordinátora vezette. A Belügyminisztérium részéről beszámoltunk az Európa Tanács emberkereskedelem elleni szakértői csoportjának (GRETA) jelentéstervezetéről, a jelentéstervezetbe foglalt legfontosabb megállapításokról és teendőkről. Ezen felül tájékoztattuk a résztvevőket az amerikai külügyminisztérium TIP Irodájának látogatásáról, a 2023. második félévi brüsszeli NREM ülés eredményeiről, illetve a 2011/36/EU emberkereskedelem elleni uniós irányelv folyamatban lévő módosításának helyzetéről.

A Belügyminisztérium részéről megköszöntük az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napja (október 18.) nyomán megvalósított rendezvényeket és tevékenységeket, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács képviselője pedig beszámolt arról a plakátkiállításról melynek a Rendőrmúzeum ad otthont.

Az ülésen a megvalósított szakmai programok áttekintése is a napirenden szerepelt, ennek keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei koordinációs mechanizmus újabb üléséről, valamint a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) közös konferenciáján bemutatott, ukrajnai menekültek körében megszervezett kutatásáról tájékozódhattak a résztvevők. Fontos mérföldkövet jelentett a svájci-magyar együttműködési program emberkereskedelem elleni komponenseiről szóló megállapodás létrejötte is.

A további teendők kapcsán az emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló 2020-2023 közötti nemzeti stratégia lezárásáról, illetve az új, négy évre szóló nemzeti stratégia kialakításáról is szó esett. A Belügyminisztérium részéről hangsúlyoztuk nyitottságunkat a javaslatokra a stratégia kidolgozása során.

Továbbra is kihívást jelent a munkacélú kizsákmányolás eseteinek felderítése. A résztvevő szervek egyetértettek abban, hogy ennek érdekében fontos a rendőrség, az ügyészség és a foglalkoztatás-felügyelet és az érintett civil szervezetek szorosabb együttműködése.

Menü

Főoldal

Navigáció