Az Európai Bizottság javaslata kiterjed minden iparágra, illetve a tagállamok területén előállított és az importált árucikkekre is.

Az emberi jogok, köztük a munkajogok tiszteletben tartása az EU nemzetközi küldetésének egyik legfontosabb eleme. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és a Walk Free Foundation által szeptemberben kiadott jelentés ennek ellenére 27,6 millióra teszi a kényszermunka áldozatainak számát világszerte, ami jelentős növekedés az 5 évvel ezelőtt mért adatokhoz képest. A globális ellátási láncoknak köszönhetően a munkacélú kizsákmányolással előállított áruk eljutnak az EU belső piacára is.

Az új javaslat célja, hogy felhatalmazza a nemzeti hatóságokat az érintett termékek kivonására a megfelelő vizsgálatokat követően. E tekintetben kiemeli a globális partnerekkel (nemzetközi szervezetekkel, gazdasági szereplőkkel) való együttműködés fontosságát. A rendelet végrehajtását a vámhatóságok célzott ellenőrzése és a tagállamok számára létrehozandó koordinációs hálózat is elő fogja segíteni. 

„Ez a javaslat valódi változást fog hozni a modernkori rabszolgaság elleni küzdelemben, amely világszerte emberek millióit érinti.” – mondta Valdis Dombrovskis, a Bizottság kereskedelmi biztosa és ügyvezető alelnöke.  

„Nem támogathatjuk tovább a fenntarthatatlanul előállított áruk fogyasztásának modelljét.” – csatlakozott hozzá Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos a témában tartott sajtótájékoztatón.

Az uniós vezetők hangsúlyozták, hogy az új szabályozás bevezetése során a magánszektor adminisztratív terheinek minimalizálására is ügyelnek majd, külön hangsúlyt fektetve a kis- és középvállalkozások helyzetére. A rendelettervezetet hamarosan elfogadhatja az Európai Parlament és a Tanács.