Az ügyészség két külön emberkereskedelmi ügyben két olyan személy ellen is vádat emelt, akik ellenszolgáltatást nyújtottak a kizsákmányolt helyzetben lévő kiskorú áldozat szexuális szolgáltatásaiért.

A fővárosban bíróság elé állítanak egy háromtagú társaságot, akik anyagi haszonszerzés céljából kiskorú lányokat vettek rá a prostitúcióra a IV. és a IX. kerületben. Ennek érdekében fenyegették és erőszakoskodtak az áldozataikkal, egyiküket egy kompromittáló videó közzétételével is megzsarolták. Az ügy egyik sértettje ekkor még csak 12 éves volt, de ketten a vádlottak közül is kiskorúak voltak az elkövetés idején. 

A Fővárosi Főügyészség rajtuk kívül az egyik klienst is vád alá helyezte, aki bizonyíthatóan tisztában volt a neki több alkalommal is szexuális szolgáltatásokat nyújtó kiskorú életkorával. Esetében a gyermekprostitúció kihasználása bűntettének a felhasználói alakzata képezi az eljárás alapját, amely - a 2020. július 1-én életbe lépett szigorított szabályok értelmében - kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. 

Egy másik ügyben a futtató mellett szintén bíróság elé állították a kiszolgáltatott helyzetben lévő prostituált ügyfelét is. Az egyik vádlott a korábban nevelőotthonban élő kiskorú barátnőjét rendszeresen szidalmazta, bántalmazta, koldulni küldte, illetve pénzért alkalmi együttlétekre átadta az ismerősének. Az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék 2022 decemberében hat, illetve három év letöltendő szabadságvesztést szabott ki a két vádlottal szemben, a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az ítéletek súlyosítása, illetve a futtató cselekményének eltérő minősítése érdekében fellebbezett. 

Az Ügyészség sajtóközleményei elérhetőek az alábbi linkekre kattintva: 

www.ugyeszseg.hu/12-eves-lanyt-dolgoztattak-prostitualtkent-budapesten-a-fovarosi-fougyeszseg-sajtokozlemenye/

www.ugyeszseg.hu/ismerosenek-penzert-kinalta-kiskoru-baratnoje-szexualis-szolgaltatasat-a-pecsi-fellebbviteli-fougyeszseg-sajtokozlemenye/