A gyanúsítottak éveken keresztül kényszerítettek magyar nőket prostitúcióra. A bevételt legtöbb esetben elvették és saját megélhetésükre fordították.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya nyomozást folytat id. B. Zsolt, ifj. B. Zsolt, B. Attila és B. János sátoraljaújhelyi lakosokkal szemben emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A gyanú szerint az egymással rokoni, baráti kapcsolatban álló gyanúsítottak 2013 és 2019 között legalább kilenc, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőt szállítottak Berlinbe, hogy ott prostitúcióra kényszerítsék őket. Az elkövetők szoros felügyelet alatt tartották az áldozatokat, meghatározták számukra a munkavégzés időtartamát és pontos helyszínét, és a tőlük elvárt napi bevétel minimum összegét. Keresetüket részben vagy egészben elvették, és azt saját megélhetésükre fordították.

Az évek során több tízmillió forintot szereztek így a kiszolgáltatott nőktől.

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a rendőrség intézkedés alá vonta mind a négy gyanúsítottat a tartózkodási helyükön.

Az öt helyszínen tartott kutatás során a rendőrök a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható bizonyítási eszközök (mobiltelefonok, SIM kártyák, feljegyzések) mellett készpénzt, illetve egy személygépkocsit is lefoglaltak. A gyanúsítotti kihallgatásokat követően a rendőrség egy fő esetében kezdeményezte személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.

A gyanúsítottak terhére rótt minősített emberkereskedelem bűntett büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

Forrás: Országos Rendőr-főkapitányság
http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/berlinben-futtattak-az-aldozatokat