2007-ben az Európai Bizottság október 18-át jelölte meg az Emberkereskedelem Elleni Küzdelem Európai Napjaként. Ennek alkalmából október 14-én konferenciát rendeztek a Belügyminisztérium épületében, amelynek fókuszában az emberkereskedelem rendészeti megközelítése állt.

Dr. Berta Krisztina európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár, emberkereskedelem elleni nemzeti koordinátor nyitóbeszédében kiemelte a figyelemfelhívás, valamint az érintett szervezetek és hatóságok együttműködésének jelentőségét. Ennek alapját egyrészt a témában érintett szakértők hálózatának erősítése, másrészt a szakértőknek biztosított képzések alkotják. A konferencia keretében a résztvevőknek lehetősége nyílt számos gyakorlatorientált és kiemelt jelentőséggel bíró témában előadást meghallgatni az Airline Ambassadors International civil szervezet, a DCAF, az Interpol Magyar Nemzeti Iroda, a Nemzeti Nyomozó Iroda és az Országos Rendőr-főkapitányság képviselőitől.

Az Airline Ambassadors International elnöke felhívta a figyelmet a repülőtéri dolgozók és légi utaskísérők kulcsfontosságú szerepére az áldozatazonosítás és megelőzés területén. A DCAF menekültügyi, migrációs és emberkereskedelem elleni küzdelemért felelős programjának vezetője egy folyamatban lévő projektjük alapján az emberkereskedelmet élénkítő kereslet kiváltó okait és visszaszorításának lehetséges eszközeit mutatta be. Az Interpol Magyar Nemzeti Iroda kiemelt főnyomozója ismertette az Interpol tevékenységét és eszközeit, illetve néhány sikeres emberkereskedelem témájú művelet eredményét. A Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója Magyarország nemzetközi bűnügyi együttműködésben szerzett tapasztalatait, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense pedig az emberkereskedelem elleni harc áldozatközpontú megközelítését ismertette.

A konferencia zárását követően az Airline Ambassadors International szervezet együttműködésével köztudatformáló képzést rendeztek a repülőtéri dolgozók számára.