Az Európai Unió 2007-ben nyilvánította október 18-át az emberkereskedelem elleni küzdelem napjává. Az európai nap fő célja, hogy felhívják a figyelmet az emberkereskedelem megelőzésére, és fokozzák az információ, a tudás és a legjobb gyakorlatok áramlását a területen tevékenykedő szereplők között.

Az emberkereskedelem az egyik legkomplexebb erőszakos bűncselekmény, számos kihívás elé állítja az európai országokat, főként, hogy erre a bűncselekményre jellemző a bűnszervezetek országhatárokon átívelő tevékenysége. A legfrissebb adatok szerint 2017-2018 között több mint 14 ezer regisztrált áldozat volt Európában. Valószínűsíthető, hogy a tényleges szám ennél jóval magasabb lehet, hiszen számos áldozat marad észrevétlen. A komoly emberi és társadalmi károk mellett becslések szerint az emberkereskedelem egyetlen évben akár 2,7 milliárd euró gazdasági kárt is okoz az uniós tagállamokban. A jelenség visszaszorítása érdekében az Európai Bizottság a 2021-2025 közötti időszakra uniós stratégiát dolgozott ki.

Magyarország kormánya is elkötelezett az emberkereskedelem elleni küzdelemben. 2020 februárjában fogadták el hazánk 2020–2023 közötti időszakra vonatkozó emberkereskedelem elleni nemzeti stratégiáját, melynek végrehajtását kettő, egyenként kétéves intézkedési terv segíti. Az új intézkedési terv négy pillérből épül fel, követve a stratégia által is alkalmazott modellt: megelőzés, védelem, bűnüldözés és partnerség.
Az emberkereskedelem elleni küzdelem napja alkalmából a Belügyminisztérium, a Budapest Folyamat és az Európai Migrációs Hálózat együttes szervezésében konferenciát rendez október 20-21-én Budapesten több, mint 30 ország és nemzetközi szervezet képviselőinek részvételével.

Az Európai Bizottság emberkereskedelemmel foglalkozó honlapja: https://home-affairs.ec.europa.eu/policies/internal-security/organised-crime-and-human-trafficking/together-against-trafficking-human-beings_en