- Soha, semmilyen körülmények között ne adja ki kezéből az útlevelét/ személyazonosító igazolványát. Ha hivatalos ügyek intézéséhez szükség van rá, mindig legyen jelen. Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy magánál tartsa az Ön útlevelét/igazolványát, ez annak a jele, hogy nem tisztességesek a szándékai, ki akarja használni a hiszékenységét.

- Ha a munkáltató nem tartja be a munkaszerződésben leírtakat, vegye fel a kapcsolatot azzal, aki a munkát közvetítette. Ha nem történik semmilyen változás, joga van felbontani a szerződést.

- Ne fogadjon el ajándékot, szívességet a külföldi tartózkodás alatt. Ne keljen senkinek sem „hálásnak” lennie és viszonoznia azt.

- Telefonáljon haza rendszeresen, előre megbeszélt időpontban.

- Azonnal tájékoztassa az otthoniakat a tartózkodás során felmerült bármilyen rendkívüli változásról.

- Ha fogva tartották vagy nem engedték egyedül sehova, ha nem kapta meg bérét, ha jószerivel éjjel-nappal dolgoznia kellett, ha fenyegették vagy bármilyen módon bántalmazták, mert nem akart engedelmeskedni, ha eladták és prostitúcióra, munkára, koldulásra kényszerítették, joga van segítséghez és védelemhez, még akkor is, ha kisebb vétséget követett el (pl. feketemunka, illegális kint tartózkodás, hamis iratok).

- Ha bajban van, ha ellopták, elvették az iratait, azonnal hívja fel a magyar nagykövetséget és kérjen segítséget, valamint értesítse a rendőrséget.