A Belügyminisztérium az Országos Kriminológiai Intézettel (OKRI) együttműködve november 20-21-én szemléletformáló tréninget tartott az emberkereskedelem jelensége által leginkább érintett megyék (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye) rendőrei, ügyészei és bírái számára.

A Országos Rendőr-főkapitányság, a Legfőbb Ügyészség, valamint az Országos Bírósági Hivatal munkatársai számára szervezett „Szemléletformáló tréning az emberkereskedelemről” című képzés célja egyrészt a személyi állomány érzékenyítése, másrészt a képzés célcsoportja számára szükséges naprakész ismeret átadása volt. 

A napirend és a képzési anyag összeállításában az OKRI munkatársainak a bűnözés kriminológiai és szociológiai szempontú kutatása terén meglévő szakismerete, valamint a készülő „Az emberkereskedelmi ügyek sajátosságai, a kizsákmányolás büntetőjogi, kriminológiai és szociológiai értékelése” című tanulmány előzetes eredményei nyújtottak támpontot. Az OKRI mellett a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, a Legfőbb Ügyészség, a Kúria Büntető Kollégiuma, valamint a Baptista Szeretetszolgálat képviselőinek előadásai hangzottak el. A képzés kuriózuma az OKRI által összeállított esettanulmányok feldolgozása volt. A résztvevők értékeléseikben kiemelték a képzésen elsajátított intenzív jogi és szakmai ismereteket, valamint a hivatásrendek közötti közvetlen kapcsolat elősegítését.

Tekintettel arra, hogy a hiteles és érzékletes jogesetek közös megvitatása rendkívül hasznos módja az ismeretek mély beépülésének, a Belügyminisztérium célja, hogy a jövőben sor kerüljön minden megye rendészeti és igazságügyi szerveinek közös, gyakorlat-orientált képzésére is.